Brassóban ma kezdődik a 17. SOKADALOM
A brassói magyar közösség hagyományos rendezvénye, a Sokadalom idén kétnaposra bővült. A rendezvény a Reménység Házában ma este 6 órától fényképkiállítással nyílik. Vas Géza, kolozsvári fotográfus: Élő népviselet – Kolozsvár és környéke című tárlatát láthatják. A fényképeken Hóstát, Kalotaszeg, Györgyfalva, Szék, Torockó népviseletét csodálhatjuk meg.
A kiállítást megnyitja Balási Csaba, a Nemzetközi Fotóművészek Szövetségének mestere. A tárlatmegnyitót követően levetítik a Széki lakodalom című dokumentumfilmet. A Sokadalom szombaton reggel 10 órától folytatódik a Reménység Háza udvarán, ahol este 9 óráig tart a műsor.
A Reménység Háza színpadán reggel az iskolások néptáncokat és népdalok adnak majd elő. Táncoktatók: Ráduly Zsuzsa és Ráduly Sándor. Lesz kézműves foglalkozás az ifjúsági sátorban, ahol Ferencz Ágnes képzőművész, akit a brassóiak közül sokan Ági néniként ismernek, és Raluca Târziu irányitják majd a gyerekeket. Marosi Jenő minden évben gyerekeknek szánt népi játékkokal rukkol elő. Ezeket és a festőiskolát is bizonyára idén is már várva várják a kicsik.
Az eseménysorozatban szerepel még a Reménység Házi Senior Örömtánc fellépése is. Táncoktató Kicsi Csilla. A Reménység Háza udvarán kézműves sátrakban termékbemutató és vásár lesz, illetve könyveket is vásárolhatnak az érdeklődők. Délután Antal Zita Melánia, a Bürzenlander Party Band, a Búzavirág néptánccsoport, és a Fernet Blues Company lép színpadra. Majd az Evilági Együttes koncertjével zárul a nap.