Felújítják a román katona szobrának környezetét
A sepsiszentgyörgyi önkormányzat rendezi az Állomás negyedi a román katona szobrának környezetét.
A legutóbbi tanácsülésen 176 ezer lejt különítettek el a térburkolat cseréjére, a járdák, sétányok, és a zöldövezet rendezésére. Tóth Birtan Csaba alpolgármester szerint ezt pozitív gesztusként értékelhetik a román képviselők, akik már hosszú ideje panaszkodnak a szobor állapotára. A sepsiszentgyörgyiek által Bronz Bélaként emlegetett szobrot 1974-ben leplezték le, annak a harminc éves évfordulójára, hogy a román hadsereg elfoglalta a várost.Az avatáson Nicolae Ceauşescu is jelen volt.
A levéltári dokumentumok szerint, a szobrot nem ilyenre tervezték, tulajdonképpen nem fejezték be. A tervek szerint Balogh Péter szobrát három dombormű keretezte volna. Egyiken a dákok és a rómaiak, Mircea cel Bătrân vajda, Hunyadi János, Dózsa György, Mihai Viteazul és a székelyek, az 1848-as forradalom, és az 1918 december 1-ei gyulafehérvári egyesülés szerepeltek volna. A másik domborművön az 1944-es harcokat jelenítette volna meg a szobrász, az utolsó bronztáblát pedig Ceauşescu dicsőítésére szánták. Végül ismeretlen okokból a domborművek mégsem készültek el.