Szavazzanak Erdély hét csodájára!
Az Erdély 7 csodája a Transindex és a goTransylvania közös kezdeményezése, melyben kiválasztják Erdély 7 csodáját.
“De a hangsúly nem a 7 kiválasztotton van, hanem a jelöltek népszerűsítésén, bemutatásán. Célunk nem egy verseny kiélezése, hanem az értékek érdek nélküli bemutatása . Nyilván, Erdélynek nem csupán 7 vagy 34 csodája van, listánk, amelyet szakértők és szakmai szervezetek ajánlásai alapján állítottunk össze, elsősorban gondolatébresztő, amelynek lesz folytatása” – vélik a projekt kezdeményezői.
“Tisztában vagyunk vele, hogy ez a lista korántsem teljes, számos nyilvánvaló és kevésbé nyilvánvaló, ám ugyanannyira fantasztikus csoda nem került most be a válogatásba (hiszen minden általunk felkért személy és szervezet a számára legkedvesebb csodákat javasolta), ezért előre is elnézést kérünk. Ugyanakkor mi ebben elsősorban egy lehetőséget látunk a kezdeményezés folytatására és bővítésére, hiszen bőven vannak még csodáink, amelyek megérdemlik, hogy bemutassuk őket” – írták az Erdély hét csodája honlapon.
A regisztrált szavazók május 28-ig voksolhatnak. B. Szabó Zsolt ötletgazdát Bódizs Edit kérdezte.