450 éves hagyományról készül katalógus
Gyergyóalfalu idén ünnepeli, hogy István pap 450 évvel ezelőtt elindította az első csíksomlyói búcsút.
A tavalyi, tizenegyedik Vadárvácska Nemzetközi Alkotótábor tematikáját is ez adta, ahol közel ötven alkotás született. Ezek reprodukciója művészalbumba kerül. A katalógus nyomdai előkészületei már zajlanak, a kiadáshoz támogatókat keresnek, a művészetpártolókat arra kérik előlegezzék meg a kötet önköltségi árát, 30 lejt fizessenek példányonként. A megrendelők támogatását a kiadványban neve feltüntetésével köszöni meg a Sövér Elek Alapítvány, melynek névadója 80 éve született és 35 éve távozott a földi létből. A Zarándoklat című, Vadárvácska táborban készült műveket már megtekinthették az érdeklődők az alfalvi galériában, láthatták a marosvásárhelyiek is, és az album megjelenésekor a gyergyószentmiklósi Pro Art Galériába fogják bemutatni.