Mezey Borbála: a koraszülött babák hősök és harcosok
November 17-e a koraszülöttek nemzetközi világnapja, ez alkalomból a Gyulafehérvári Caritas Korai Nevelő – és Fejlesztőközpontjának munkatársai egész hetes programsorozattal készülnek Székelyudvarhelyen és Marosvásárhelyen.
Mezey Borbála, a marosvásárhelyi Korai Nevelő – és Fejlesztőközpont vezetője rádiónknak elmondta, hogy a világon minden tizedik gyerek koraszülött, Romániában pedig évente 20 ezer koraszülött baba jön a világra.
„A rendezvény figyelemfelkeltő, de ugyanakkor ünnep is, hiszen fontosnak tartjuk, hogy mindamellett, hogy figyelünk rájuk, együtt érzünk, azt is mondhatom, hogy velük együtt ünnepelünk, mert azon családok élete, ahol koraszülött gyerek van, sokkal több nehézségen mennek keresztül, sokkal nagyobb harcot vívnak meg, így a koraszülött babák hősök és harcosok, és ilyen szinten családjaik is azzá válnak.” – nyilatkozta Mezey Borbála, aki a rendezvényt meghatározó gondolatok mellett részletesen ismerteti mindkét városban zajló programot.
A riportot, Magyari Izabella készítette.