Rómából Csíksomlyóra kerül át a Misericordia
Rómából Csíksomlyóra kerül át a Misericordia című magyar képzőművészeti installáció.
Az alkotást egy hónappal ezelőtt állították fel a Vatikán szomszédságában és ma éjfélkor távolítják el onnan – mondta el az első római magyar street art műalkotás ötletgazdája, Hervé-Lóránth Ervin az MTI-nek. A nyolc magyar és három olasz képzőművész alkotásaiból készült nagy méretű installációt tizenkét darab, egymás mellett sorakozó háromdimenziós nagybetű alkotja, amelyekből a latin misericordia (irgalmasság) szót lehet kiolvasni. Több mint egy hónapon át állt Róma belvárosában, az Angyalvárral szomszédos téren állt, ahonnan a Szent Péter térre, tehát a Vatikánba vezető sugárút indul.
A projekt szorosan kötődött a Ferenc pápa által meghirdetett irgalmasság szentévéhez és a 2016-os Szent Márton-emlékévhez. Az installációt először Magyarországra szállítják vissza felújításra, majd Csíksomlyóra helyezik át az úgynevezett passióútra, ahol pünkösd ünnepén avatják fel.