A Román Újságírók Egyesülete is ellenzi az illetéktörlést
Ne hirdesse ki a rádió és tévé illeték eltörléséről szóló törvényt, ezt kéri Klaus Johannis államfőtől a Román Újságírók Egyesülete.
A közlemény szerint ez a törvény egy politikai döntés és nem más mint egy veszélyes populista jogszabály, amely által radikálisan megváltozhat a közszolgálati média függetlensége. A Román Újságírók Egyesülete szerint ezáltal sérülne az állampolgárok joga a korrekt, átlátható és mértéktartó tájékoztatásról. Ahogyan más európai államok gyakorlata is bizonyítja az illeték eltörlése után a közszolgálati rádiót és tévét súlyos politikai visszaélés érte, ami megváltoztatta a feladatukat és eltorzította a jellegüket. Az állampolgárok kötelezettségét, hogy illetéket fizessenek a közszolgálati adók számára úgy kell tekinteni, mint Európában: hozzájárulás a társadalmi szolidaritás jegyében ezeknek a finanszírozásáért és mint a közösség egyetértését a közösen elfogadott társadalmi értékekkel.