Nagyszabású tiltakozásra készülnek a közúti szállítók
Tiltakozó akciót hirdettek meg a közúti szállítók november 2-ára, hatezer járművel terveznek felvonulni a fővárosban – derül ki a Romániai Engedélyezett Fuvarozók és Szállítók Szövetségének mai közleményéből.
Hangsúlyozzák: az akciónak öt fő témája van, amelyek mindegyikéért a kormány a felelős. Nem kérnek semmiféle támogatást, sem fizetésemelést, követeléseik nincsenek kihatással az államkasszára. Csupán sürgősségi rendeleteket kérnek azoknak a visszaéléseknek a megszüntetésére, amelyekre bizonyos parlamentbeli érdekcsoportok által végrehajtott törvénymódosítások szolgáltatnak lehetőséget – áll a közleményben.
A szövetség tagjai kérik a többi között a taxistörvény módosítását, a törvénytelenségekre és adócsalásra használt kiskapuk megszüntetését, az engedély nélküli taxizás szigorúbb büntetését. Remélik, november 2-áig elfogadja a kormány a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások felső értékét megszabó rendeletet, ellenkező esetben ez is felkerül követeléseik listájára – áll még a szövetség közleményében.