Az EBU is ellenzi a rádió- és tévéilleték eltörlését
Az Európai Műsorsugárzók Uniója nevében Ingrid Deltenre, a szervezet elnöke hivatalos levélben hívta fel a parlament figyelmét arra, hogy a rádió- és tévéilleték eltörlése súlyos következményekkel járhat.
Levelében kifejtette, amennyiben a közszolgálati televízió és rádió kizárólag az állami költségvetésre lesz utalva, megnő a hatalmon levő politikai pártok befolyásának a veszélye. Aggodalmának adott hangot Richard Burnley, a szervezet jogásza is, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy a rádió- és tévéilleték tulajdonképpen nem adó, hanem az egyén anyagi hozzájárulása ahhoz hogy a társadalom hiteles tájékoztatásban részesüljön.
Nyílt levelet írt a parlamentnek a Román Rádió és a Televízió 12 volt elnök-vezérigazgatója is. Hangsúlyozzák: a rádió-tévéilletéket valamennyi politikai rendszer fenntartotta, annak bizonyítékaként, hogy a két intézmény részvényesei maguk az állampolgárok.
A 102 nem adójellegű illeték eltörléséről szóló törvénytervezetet, amelynek része a rádió- és tévéilleték is, a szociáldemokrata párt terjeszette be. A kezdeményezésről kedden döntő házként szavaz a képviselőház plénuma.