Belügyminiszter: élve kellett volna befogni a szebeni medvét
Elhamarkodottan intézkedtek a Szeben megyei hatóságok a lelőtt medve ügyében – nyilatkozta mai sajtótájékoztatóján Dragoş Tudorache belügyminiszter.
A tárcavezető ismertette a minisztérium ellenőrző testületének az ügyről készített jelentését. Eszerint ilyen esetekben, amikor vadállat tűnik fel lakott területen, “helyi szintű válságbizottságot” kell felállítani, és ennek kellene élve befognia az állatot. Nagyszebenben ez nem történt meg. A belügyminiszter szerint a városi rendőr-felügyelőség vezetője is felelőssé tehető az állat haláláért, hiszen ő irányította az akciót. Dragoş Tudorache hozzátette: a jelentés szerint a medvét akkor ölték meg, amikor az már nem jelentett veszélyt, a helyszínen pedig már ott tartózkodott egy állatorvos, aki megpróbálhatta volna altatólövedékkel elkábítani.
A belügyminiszter kijelentette, tárgyalni fog a környezetvédelmi tárca vezetőjével is egy hasonló helyzetekre vonatkozó egységes eljárás kidolgozása érdekében, illetve a Román Csendőrségnek a célnak megfelelő felszereltséggel való ellátásáról.