Riasztó a kanyaróhelyzet Arad megyében
Csaknem minden ágyat kanyarós beteg foglal el az Arad megyei sürgősségi kórház fertőző osztályának gyermekrészlegén – tájékoztatta a sajtót tegnap az egészségügyi intézmény igazgatója, Ciprian Pribac.
Az orvos szerint a részleg 20 ágyából 19-et tízéves vagy annál kisebb betegek foglaltak el. Három, tízévesnél nagyobb pácienst a fertőző osztály felnőtt részlegére szállítottak, hogy helyet biztosítsanak azoknak a kisebb betegeknek, akik esetleg kórházi beutalásra szorulnának. Hozzátette, a fertőző osztály gyermekrészlegén öt pótágyat helyeztek el, hogy kanyarójárvány esetén 25 ágy álljon a betegek rendelkezésére.
Arad megyében az év elejétől 132 kanyarós megbetegedést regisztráltak. Egy nyolc hónapos kisfiú és egy kilenc hónapos kislány meghalt a betegség szövődményei következtében. Az Arad megyei közegészségügyi igazgatóság ügyvezető igazgatója Constantin Cătană, azt mondta, hogy a megbetegedésekről megjelent sajtóhírek nyomán az oltásra jelentkezők száma szeptemberben 1106-ra emelkedett, ami duplája az előző hónaphoz képest.