Nem sérti az alkotmányt az új adatvédelmi törvény
Nem sérti az alkotmányt az új adatvédelmi törvény, amely bírói meghatalmazáshoz kötötte a kommunikációs adatok kikérését -döntött a bukaresti alkotmánybíróság.
A tavaly októberben kihirdetett jogszabály ellen csaknem egy éve, a bukaresti harmadik, illetve hatodik kerületi bíróság elé állított vádlottak emeltek alkotmányos kifogást, de a taláros testület azóta nem tudott dönteni – írta a Mediafax hírügynökség.
Az új törvény szerint a telefon- és internetszolgáltatóknak kizárólag bírói felhatalmazás esetén kell kiadniuk 48 órán belül valamely felhasználó személyi adatait, a hívás helyét és az adatforgalom többi paraméterét az azokat igénylő nemzetbiztonsági vagy bűnüldöző szerveknek. A romániai szolgáltatóknak három évig kell tárolniuk előfizetőik hívásainak, illetve levelezésének minden adatát, a tartalom kivételével.