El is telt a túra?

Már csak egy napunk maradt a Gurul a Rádió 2016-os kiadásából, azaz a tizenhatodik kerékpártúránkból. Szinte hihetetlen, hogyan röpült el az elmúlt több, mint egy hét. 8 nap, 500 km – ennyi egyelőre a számszerinti teljesítményünk, de ennél azonban jóval több áll a háttérben. Összegezni marad még idő az utolsó nap után is, most egy kicsit tekintsük át az utolsót megelőző napot.

Október hatodika, kettőezertizenhat, egy csütörtöki reggel. Gyönyörű napsütésre ébredtünk, hihetetlen csendben töltöttük az éjszakánkat a parajdi önkormányzati vendégházában.

Kint erősen hidegnek tűnt az idő. A fű hóharmatos volt, a nem is olyan messzi távolban feltűnő Parajd fölött pedig egy vékony köd, pára vagy füstfelhő húzódott.

Kinyitva az ajtót éles hasítást éreztünk. Fagypont alatt lehet  a hőmérséklet. Előkaptuk az „okos” telefonjainkat, egyiken mínusz 6, a másikon plusz 3 fokot mutatott az internet, így a majdnem középarányosban meg is egyeztünk. Az igazság pedig később derült ki, a faluban – 1, a település Bucsun felöli kijáratánál – ahol a házunk volt – mínusz három fok volt a reggel.

Szerencsére mi nem akkor indultunk, hanem egy-két ótával a melegedés után. A jó kis tojásrántottát rögtön levezettük egy gumicserével, ugyanis István hátsókerekének belsője megadta magát. Elég nehezen vettük észre a likat, de aztán csak megkerült a hiba, amit egy új belsővel orvosoltunk.

Addig egy-két tudósítást is megejtettünk Sorinnal ketten. Közben Bokor Sándor polgármestertől is elköszöntünk, miután megköszöntük kedvességét és abban is megegyeztünk, hogy jövőre akár a töltöttkáposzta-fesztiválon megróbálunk csapatként is fellépni és töltöttkáposztát is és műsort is készíteni.

A majdnem vacogtató hidegben pillanatok alatt beértünk a településre, majd a sóbánya bejáratánál a Marosvásárhelyről indult Qualitas kürtőskalácsból pakoltak fel bennünket.  (Ejj, milyen jól is esett Felső Köhéren…)

Szováta két pillanat alatt megvolt, a központba vezető enyhe emelkedőn egy ideges gépkocsivezető nem fért a bőrébe, keményen dudált az előtte haladónak, hogy miért nem előz meg bennünket. Aztán, mikor sikerült végre elmennie mellettünk, az ideges sofőr „bácsi” félre is húzott és néhány keresetlen szóval illetett bennünket. „Köszönjük” és sokkal több türelmet kívánunk neki, hátha rózsája is nő majd a kertjében…

Szováta másik végén a forrásnál álltunk feltöltődni, tudósítani meg miegymást végrehajtani, a tudósításom közben pedig visszhangosnak hallottam a mondandómat, mint utólag kiderült a „hiba” nem a mi készülékünkben volt.  Hanem, egy úr állt meg nem messze tőlünk és ő hangosította fel  élőben  Marosvásárhelyi Rádiót. Pál János székelyudvarhelyi hallgatónk ért utól autóval és gondolta úgy, hogy megáll kezet fogni velünk. Gyakran autózik és olyankor csak bennünket hallgat. Tiszteli a vállalkozó szellemünket és esőmentes napot kívánva elhajtott, majd visszafele jövet is integetett. Közben egy teherautó is megállt közvetlenül mellettünk, a gépkocsivezető is egyet dudált, majd hangosan „Hajrá Gurul a Rádió”-t kiáltott. Ő is kapott egy kis meglepetést tőlünk és mivel félig az úton volt, jó utat kívántunk neki.

Szakadát után, de még a vízválasztó előtt Siklódi Ernő és Éva állított meg, félénken kérdezték meg, hogy Önök a Gurul a Rádió? Mint kiderült Szovátára készültek, de nem értették pontosan merre tart a csapatunk, így nagy öröm volt mindannyiunk számára, hogy „összefutottunk”.

Elhagytuk a vármezői eltérőt, majd Nyárádremetében integettünk jobbra is és balra is hallgatóinknak, ezt követően pedig jobbra tértünk, Szászrégen irányába.  A viszonylag meredek emelkedőt nerég leaszfaltozták, így már nem is tűnt akkora kaptatónak. Be is bizonyosodott, hogy ha jó minőségű az út, akár 2-3 fokot „csökkenhet” az emelkedő lejtési foka.

Alsóköhér után pedig egy általunk már többször bejárt megyei útra kanyarodtunk le, amely Jobbágytelkére viszi el az oda látogatókat, bennünket pedig Telek nevű településig. Közben a gépkocsink körbe kellett, hogy menjen, mert a teleki elágazástól majdnem bokáig érő sárban korcsolyáztattuk le a bicajokat, az autónk nem tudott lejönni, körbe kellett neki evickélnie. De Magyarpéterlakán már szembe is találkoztunk.

A főúton – Marosvásárhely és Szászrégen köztöttin, a White Horse vendéglőbe hívott egy kávéra, forró csokira Antal Levente gernyeszegi iskolaigazgató, mondván, hogy majd a Teleki iskola udvarán többen is várnak.

Szép kis társaság és egy hatalmas „vájling” „pánkó” került elő, alig győztük magunkba tömni a finomságot. A helyiekkel folytatott beszélgetést követően az iskola sorsáról is kérdeztük az intézményvezetőt és azt is  megtudtuk, hogy bár jelenleg viszonylag kevés diák van, a következő idény elején rajtoló iskolai év nulladik osztályába már jóval több gyereket íratnak majd be.  Egy korosabb úr két kerékpárját is bemutatta nekünk, reméljük jövőre velünk tart majd pár kilométert.

Gernyeszegről 10 km-ünk maradt Nagyernyéig. A sáromberki vasúti felüljáróról szépen látszott a Marosvásárhely fölötti szmog, a kombinát fehér füstje de fényképezni nem volt időnk, mert sürgetett az idő, későre és hidegre járt.

Már éreztük az otthon illatát, de azért mindenki tisztában volt vele, hogy pénteken délelőtt visszakanyarodunk majd Nyárádszereda irányába. Ernyébe 6 óra után kevéssel kanyarodtunk be a település Marosvásárhely felöli végében található panzióhoz, finom vacsora várt bennünket, a Gurul a Rádió tizenhatodik kiadásának „utolsó vacsorája”.

Pénteken már a marosvásárhelyi hallgatóinkkal is találkozhatunk személyesen is.

17 órakor érkezünk Nyárádszereda, Jedd irányából a Kaufland Tudor negyedbeli áruházához.