Sógor: Romániában üldözik a szimbólumhasználatot
Romániában az állam továbbra is üldözi a közösségek szimbólumhasználatát – mondta tegnap este Sógor Csaba europarlamenti képviselő a strasbourgi plénumban.
Hangsúlyozta: legutóbb mindezt az Amerikai Egyesült Államok bukaresti nagykövete is megtapasztalhatta, amikor olyan fotó jelent meg róla a médiában, amelyen helyi önkormányzati vezetők társaságában egy székely zászlót tartott. A román médiában ez a gesztus elég volt ahhoz, hogy botrány törjön ki, még a külügyminisztérium is közleményben tiltakozott ellene. Az erdélyi képviselő kitért arra is, hogy nem minden közösségi szimbólum okoz ekkora felzúdulást az országban, sok tájegységnek megvan a saját zászlaja, amelyet szabadon használhat. Elmondta: csupán a többségében magyarok lakta Székelyföld zászlója ellen tiltakoznak a román hatóságok. Sógor Csaba szerint ezt diszkriminációnak hívják. Arra is felhívta az Európai Parlament figyelmét, hogy Romániában a bíróság úgy döntött, hogy a Székelyföld megnevezést nem lehet turisztikai úti célként sem használni.