Nyomoznak Ioan Gyuri Pascu elhalálozásának ügyében
Folytatódnak a meghallgatások Ioan Gyuri Pascu elhalálozásának ügyében. A bukaresti rendőrfelügyelőség gyilkosságokért felelős szakosztálya lekérte az eset kapcsán készült orvosi papírokat, amelyeket a helyszínre érkező mentőorvosnak kellett kiállítania. Mint ismert a művész halála után vizsgálatot kezdéményeztek annak megállapítására, hogy mulasztás történt volna-e az életmentés során. Az eddigi információk szerint elsősorban azt a mentőorvost vizsgálják, akit hajnali fél négykor hívtak ki a színészhez, és aki altatót adott Ioan Gyuri Pascunak, akinél pánikrohamot diagnosztizált. Több egészségügyi szakember – köztük Raed Arafat, a SMURD alapítója elmondta, hogy ugyan nem kötelező ilyen esetekben, de egy EKG készítésével valószínűleg megmenthette volna Ioan Gyuri Pascu életét.