Az ország gazdasági helyzetét ismerette a kormányfő
A tavalyi év első feléhez képest 12%-al nőtt az átlagfizetés – jelentette ki Dacian Ciolos.
A miniszterelnök a Parlament két házának együttes plénuma előtt beszélt erről, ahol bemutatta az ország gazdasági helyzetét. Dacian Ciolos szintén pozitívumként könyvelte el, hogy a turizmusban az elmúlt időszakban 20%-al nőttek a bevételek. Az előrejelzett költségvetési hiány 3% alatt van és Románia költségvetése a tervek szerint alakul.
A kormányfő megerősítette, hogy év végéig nem lesz adónövelés, sőt azon dolgoznak, hogy a mezőgazdaságban tevékenykedő kisgazdák számára külön adót vezessenek be, amivel megkönnyítenék a mostani rendszert. Dacian Ciolos szerint Románia gazdasága a tervezettnél is jobban alakul, hisz az előrejelzések szerint 4,8%-os gazdasági növekedésre számítanak. A következő időszak legfontosabb feladata az új munkahelyek létrehozása lesz – tette hozzá a miniszterelnök.