Kevesen vásárolnak hibrid vagy elektromos járművet
Az év első hét hónapjában ugyan 62 százalékkal nőtt az itthon eladott hibrid és az elektromos járművek száma a tavalyi hasonló időszakhoz mérten, az összes eladott új autó számához viszonyítva azonban arányuk továbbra is 1 százalék alatti – közölte a hazai autógyártók- és importőrök egyesülete.
Tavaly ugyanebben az időszakban 246 ilyen jármű talált gazdára, idén 402-re nőtt ez a szám – idézte az adatokat az Agerpres hírügynökség. A legnagyobb keletje a japán Toyota által gyártott elektromos autónak van, második helyen a Lexus márka áll. A környezetvédelmi minisztérium az idei roncsautóprogramban kiemelten kezelte az elektromos autók vásárlásának ösztönzését, és külön programot indított erre a célra, valamint a még fejletlen elektromos töltőállomás-hálózat fejlesztésére.