A csomakőrösi SIC Feszt idén is várja az érdeklődőket
Elérhető áron, érdekes és értelmes szórakoztatást ígér a résztvevőknek augusztus 11-e és 14-e között a háromszéki, csomakőrösi SIC Feszt.
Kelemen Szilárd szervező sajtótájékoztatón elmondta: több mint 300 székelyföldi, partiumi és magyarországi fiatal jelentkezett már be állandó táborlakónak, ők „családokat alkotva” aktívan részt vesznek a fesztivál ideje alatt zajó „diákolimpián”. A szervezők szerint a #trendi Székelyföld mottójú SIC Feszt méltó helyet foglal el a székelyföldi fesztiválok palettáján. Tavaly mintegy 4000 látogatót jegyeztek, de reményeik szerint idén 7000 – 8000 résztvevője lesz a rendezvénynek, amelynek programjában délelőttönként közéleti előadások, esténként koncertek, családi nap és diákolimpia szerepel. A gyerekeknek a Kelekótya együttes, az Evilági együttes és Szabó Ádám ad koncertet. A legtöbb fesztiválózó várhatóan az esti koncertekre érkezik, mondták a szervezők, akik arra törekedtek, hogy az ismert előadók mellett a helyi tehetségeket is felkarolják, így fellép Luppinger Attila a Kismenők tévéműsorból ismert gitáros, továbbá DJ BRNY, Dj Turbo G, Nick Havson & Dj Dewil vagy a Pince Band. A SIC Feszt közismertebb fellépői lesz a Wellhello együttes, a Whisperblast, a Bagossy Brothers Company, Intim Torna Illegál, Ocho Macho, de a feltörekvő New Level Empire és Dreamland Project is koncertet ad a fesztiválon.