Megnyílt a Míves Emberek Sokadalma
Hivatalosan is megnyitották tegnap délután Székelyudvarhelyen a Míves Emberek Sokadalma elnevezésű, háromnapos rendezvénysorozatot, amelynek a Székelytámadt vár ad helyet.
A kézműveseket felsorakoztató fesztiválról Lőrincz Zsuzsánna főszervező, az Artera Alapítvány vezetője elmondta, tizenhat év után sikerült azt megújítani „sok ember jó szándékának köszönhetően”, és nagyon fontosnak tartja a kézművesség felemelkedését. Hargita Megye Tanácsának elnöke, Borboly Csaba beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy bár a sokadalomban hiteles kézművesek kapnak helyet, e területen sok a kontár, akiket „jó útra kell terelni”, rávezetve őket a hagyományok tiszteletben tartására és továbbörökítésére. A megyeelnök szerint a szakoktatást is ez irányba kell fejleszteni, amihez szükséges a magyar kormány támogatása. Kiemelte a Székelyföldi Értéktár Bizottság megalakulását, amelynek jelentős szerepe lehet e téren.