Fellebbezést fontolgat a Székely Nemzeti Tanács
A Székely Nemzeti Tanács elnöke szerint érdemes lesz fellebbezni az Európai Unió luxemburgi törvényszékén kimondott ítélet ellen.
Izsák Balázs megjegyezte, hogy a törvényszék nem látta bizonyítottnak, hogy hátrányuk származna a környezetüktől etnikai, nyelvi, kulturális vagy vallási alapon különböző régióknak a különbözőségből. Az SZNT elnök arra emlékeztetett, hogy Kovászna megye és a felvidéki Debrőd önkormányzata éppen ennek a hátrányos helyzetnek a bizonyítása céljával kérte a belépését a perbe, ezt azonban a törvényszék elutasította. A bírák akkor arra hivatkoztak, hogy Kovászna megye és Debrőd község ebben a szakaszban nem érintett közvetlenül a per tárgyában.
“A törvényszék maga akadályozta meg, hogy az érintett önkormányzatok bizonyítsák a hátrányos helyzetüket, most meg kijelenti, hogy nem látja bizonyítottnak ezt a hátrányos helyzetet” – sérelmezte Izsák Balázs.