Száznégy éves Gyergyószentmiklós legidősebb lakója
Száznégy éves Gyergyószentmiklós legidősebb lakója. A Szent Erzsébet Öregotthonban élő Eigel Ági nénit hozzátartozói és az otthon ápolói köszöntötték születésnapján.
Az idős hölgynek a szülei is hosszú életűek voltak, ugyanakkor 70 évig élt Borszéken, talán az ottani gyógyvizek, és a tiszta levegő is hozzájárult ahhoz, hogy ilyen szép kort megérhet. Unokája Eigel Tibor szerint jó egészségi állapotnak örvend nagymamája, aki mai napig ad magára, ápolt a külseje, gondozott a haja, figyel ruházatára. Az ápolóknak nem engedi, hogy sötét színű ruhába öltöztessék, a világos és a vidám színeket kedveli. Az utóbbi időben kimaradt életéből az olvasás, de énekelget és verseket mond, ha jó kedve van. Háziorvosa, Pázmán Enikő elmondta, hogy semmilyen gyógyszert nem hajlandó bevenni, igaz, az idős korral járó betegségeken kívül semmi másban nem szenved. A gyergyószentmiklósi Szent Erzsébet Öregotthonban ez idáig Ági néni a legidősebb lakó. A személyzet szerint a száznégy éves Eigel Ági néni nem csak korával, erős akaratával is kitűnik társai közül.