Konszenzust akar közalkalmazottak bérezéséről
Párbeszédet kezdeményez az ellenzéki pártokkal Liviu Dragnea a közalkalmazottak bérezéséről szóló törvény kapcsán. A Szociáldemokrata Párt elnöke azt nyilatkozta egy televíziós műsorban, hogy Rovana Plumb munkaügyi miniszter a tervek szerint jövő héten mutatja be a jogszabályt előbb a párton és a kormánykoalíción belül, majd pedig a kormány, illetve a Parlament elé terjesztik. Mint ismert, a kormány sürgősségi kormányrendelettel növelte nemrég az egészségügyben és a tanügyben dolgozók bérét. Előbbiek 25 százalékos fizetésemelésben részesültek október elsejétől, utóbbiak bére pedig 15 százalékkal nő december elsejétől.
RRA