Johannis: Románia be tudja fogadni a neki szánt menekülteket
Románia be tudja fogadni a neki szánt menekülteket, de továbbra is azon az állásponton van, hogy az Európai Bizottság által megszabott kötelező kvóták nem jelentenek megoldást a kialakult helyzetre – mutatott rá Klaus Johannis államfő.
Az elnök szerint az uniós belügyminiszterek tegnapi tanácskozásán elfogadott döntés végleges, azt már “sem megerősíteni, sem megváltoztatni” nem fogja az Európai Unió állam- és kormányfőinek ma esti rendkívüli értekezlete. Klaus Johannis sajnálatosnak nevezte, hogy egy ilyen döntést többségi szavazattal “erőltettek” át a tagországokkal való egyeztetés helyett, de hozzátette: Románia végrehajtja a határozat rá vonatkozó részét. Bukarestnek összesen 4837 menedékkérőről kell gondoskodnia.