Inogni látszik Victor Ponta széke
Bizonytalan Victor Ponta pozíciója a kormány élén – ezt a koalíció egyik tagjának, a Liberálisok és Demokraták Szövetségének elnöke, Calin Popescu Tariceanu nyilatkozta ma egy televíziós interjúban. A kormányfő ellen felhozott vádak súlyosak, annál is inkább, hogy az ország miniszterelnökéről van szó – mondta a Szenátus elnöke, aki valószínűnek tartja, hogy politikai válsághelyzet alakul majd ki az országban. Calin Popescu Tariceanu is úgy ítéli meg, hogy sürgősen tárgyalni kell a koalícióban arról, hogy továbbra is támogatják-e Victor Ponta miniszterelnököt vagy sem.
Holnap kezdődik a Victor Ponta kormányfő elleni bűnvádi per. Az ügyet a Legfelső Semmítő- és Ítélőszék tárgyalja. A miniszterelnök ellen többrendbeli okirat-hamisítás, pénzmosás és adócsalásban való bűnrészesség vádjával indított eljárást a Korrupcióellenes Ügyészség a Turceni- Rovinari ügyben. Victor Ponta mellett több más személyt is bíróság elé állítottak az ügyészek, többek között Dan Șova volt szállítási minisztert is.
Holnap ülésezik a Szociáldemokrata Párt Állandó Bizottsága. A testület egyeztet az októberre tervezett kongresszus részleteiről, ugyanakkor azonban arról is tárgyalni fognak, hogy kiáll-e az alakulat a továbbiakban Victor Ponta miniszterelnök mellett. A szociáldemokraták ideiglenes elnöke, Liviu Dragnea nem tartja valószínűnek, hogy megvonják a támogatást a vád alá helyezett kormányfőtől, mivel – mint fogalmazott – fontos számukra, hogy kormányon maradjanak. A kérdésben egyébként nem csak párton belül, hanem a kormánykoalíció többi tagjával is egyeztetni fognak – tette hozzá Liviu Dragnea.
RADOR