Folytatódnak a Brassói Magyar Napok
Mától kézműves és gasztronómiai vásár nyílik Brassó főterén, a Tanács téren. Ugyancsak a Tanács téren délután 3 órától gyerektáncház lesz, majd folkkocsma a Tokos zenekar kíséretében a Sirülővel, a Bokrétával, a Búzavirággal és a Rozsdás Néptáncegyüttessel. Este 7 órától a Búzavirág néptáncegyüttes bemutatja a Perdül a szoknya, dobbant a láb című előadását.
A Filharmónia Patria termében este 6 órától a Pódium színház Az álom, mit nem láttak még című produkciót adja elő. Musicaldallamok, filmzenék és operettek hangzanak el, felidézik a régi, fekete fehér filmek hangulatát, melyet korabeli jelmezekkel fűszereznek, örökzöld slágerekkel tálalva, és megörvendeztetik a közönséget egy-egy kabaréjelenettel. Fellépnek: Bednai Natália, Tunyogi Bernadett és Zsiga László.
MVR/Petki Judit