6 milliárd eurót szánhat a menekültekre Németország
Németország kormánya úgy döntött, hogy további 3 milliárd eurót szabadít fel a tömegével érkező menekültek és bevándorlók miatt kialakult helyzet kezelésére.
Az összeget az érintett tartományi kormányok és önkormányzatok kapják – áll a német kormány több mint ötórás ülése után ma kiadott közleményben. A kormánykoalíció megegyezett abban is, hogy gyorsítani kell a menedékkérelmek ügyintézésén és a bevándorlóknak készülő menhelyek építésén. A 3 milliárd eurón kívül a kormány tervbe vette további 3 milliárd euró felszabadítását saját kiadásai fedezésére, egyebek közt a menedékkérők pénzbeli támogatására – áll a közleményben. A koalíciós megállapodásba bekerült az is, hogy Berlin Koszovóval, Albániával és Montenegróval szélesíti a biztonságosnak ítélt országok körét, amelyek polgárainak zöme nem remélhet menekültstátust.