Liviu Dragnea: fegyverszünet kell a politikába
Hosszú távú fegyverszünetet kellene kötniük a politikai pártoknak – véli a szociáldemokraták ideiglenes elnöke.
Liviu Dragnea szerint az országnak 20-30 évre szóló fejlődési tervre lenne szüksége, melyet az államfő támogatásával együtt kellene kidolgozni. Az alakulat vezetője ugyanakkor hozzátette: a pártok képesek a konszenzusra, arra, hogy bizonyos ügyekben hatékonyan együttműködjenek. Példaként a közös bérezési tábla, a külhoni román állampolgárok levél általi szavazásának, illetve a jövő évi állami költségvetéstervezet projektjének kidolgozását említette.