Koncertekkel folytatódik a Marosvásárhelyi Forgatag
A marosvásárhelyiek világtalálkozóján kívül egyéb érdekességeket is kínál a Vásárhelyi Forgatag mai programja. A
Maros-parton ma is zajlik többek között a kézműves vásár és az interaktív családi programok, a gasztronómiai rendezvények helyszínen pedig virslievő verseny lesz délután 4 órától. A Palotaudvaron, vagyis a Kultúrpalota előtti téren a Napsugár együttes lép fel ma délután 5 órától, majd Anamaria Galea dzsesszkoncertje következik.
Az Aranykakasnál berendezett Szféra – kortárs művészetek terén többek között a magyarországi Amoeba zenekar is fellép, a Maros-parti főszínpadon pedig este 6 órától a Defender, 8 órától a Budapest Bár koncertezik, 10 órától pedig az 1849 – volt egyszer egy szabadságharc rock-oratórium ősbemutatóját hallgathatja meg a közönség.
MVR