Korszerű utastájékoztatás lesz Csíkszeredában
Korszerű utastájékoztató rendszert vezetnek be kísérleti jelleggel a csíkszeredai tömegközlekedésben. A tervek szerint, többek között jegyérvényesítő készüléket, hangos bemondót, illetve kijelzős utastájékoztatókat szerelnek fel a buszokra. Működésbe helyeznek egy integrált szállításkövetési rendszert, amelynek köszönhetően a megállóhelyekre felszerelt kijelző táblákon is látható lesz, hogy mikor érkezik meg a busz, mikor megy tovább, és az is, hogy netán mennyi késése van. Nem csak vizuális, hanem hangos tájékoztatás is lesz a megállókban, sőt, az utasok okos-telefonra letölthető alkalmazás segítségével fontos tudnivalókat kapnak a járatokról. A buszokra fedélzeti számítógépeket szerelnek be, ez többek között útvonalkijelzőt és jegyérvényesítő készüléket tartalmaz. Az őszre tervezett fejlesztések miatt nem drágul az autóbuszjegy, és a bérletek sem lesznek drágábbak.
MVR/Dobos László.