Melegvíz nélkül maradtak a brassóiak
Leállították a melegvíz szolgáltatását Brassó nyolc lakónegyedében. A távhőszolgáltatást végző Tetkron cég közleményben tudatta az érdeklődőkkel, hogy mától kezdve leállítják a melegvíz folyósítását, mivel a hálózat javításán dolgoznak szeptember 15-éig. Az intézkedés 8000 lakást és intézményt, azaz majdnem 30 ezer lakóst érint. A brassóiak már fel voltak készülve arra, hogy a héten felfüggesztik a melegvíz szolgáltatást. A múlt héten ugyanis kiderült, hogy a távhőszolgáltató cég hatalmas adósságot halmozott fel a Bepco hőenergiát termelő cégnél. Ez utóbbi közölte, hogy addig, amíg nem folyósítják a pénzt nem kapnak hőenergiát. A Tetkron cég két igazgatója már korábban lemondott. A Részvényesek Tanácsa, amelynek tagjai a helyi tanácsosok csak augusztus 26-án ülésezik, amikor dönteniük kell, milyen módon fizetik ki az adósságot. A Tetkron cég Vezetőtanácsából egy személy felmondott, ketten pedig hatósági vizsgálat alatt állnak.
MVR/Petki Judit