Elhunyt Szentimrei Judit
Elhunyt Szentimrei Judit, a XX. századi erdélyi és a moldvai magyar népi kultúra klasszikus kutatója, a Kriza János Néprajzi Társaság alapító tagja. Szentimrei Judit Kolozsvárott született 1921. május 19-én, tanulmányait Kolozsváron, Budapesten és Helsinkiben végezte. 1940-től a Kós Károly által tervezett sztánai műtermében dolgozott és tanított. 1941 és 1944 között a kalotaszegi háziipar szakmai felügyelője és irányítója volt. 1945-1946-ban a kolozsvári Állami Leánygimnázium tanára. 1946-tól az Iparművészeti Szövetkezet alapítója és bedolgozó tagja volt. 1950 és 1974 között a kolozsvári Képzőművészeti Főiskola tanára. 1955 és 1989 között a Dolgozó Nő, utána a Családi Tükör folyóirat szerkesztője, az 1970-es évektől a Román Televízió bukaresti magyar szerkesztőségének tudományos tanácsadója. Meghatározó szerepet vállalt a Román Tudományos Akadémia művészettörténeti osztályának dr. Kós Károly által vezetett kutatási programjaiban. Szentimrei Judit a Magyar Néprajzi Társaság tiszteletbeli tagja volt.