Emléktáblát avattak Erőss Zsolt emlékére
Emléktáblát avattak Erőss Zsolt emlékére a Gyergyóditróhoz tartozó Orotván. Az iskola udvarán kapott helyet az önkormányzat által állított emléktábla.
Az ünnepségen részt vett a hegymászó édesanyja, Edit asszony, és nagy számban voltak jelen az EKE tagjai. Erőss Zsolt, a legsikeresebb magyar hegymászó két évig járt az orotvai óvodába, és ugyanezen a településen végezte el az elemi első két osztályát. A helybéliek ezért orotvainak tekintik. Puskás Elemér, aki Zsolt iskolatársa volt első és második osztályban, jelenleg pedig a község polgármestere, a gyerekeket azzal bíztatja, hogy ha egy ilyen kicsi iskolából el tudott jutni valaki a Világ tetejére, akkor bármi lehetséges, mert nem az számít, hogy honnan indulsz, hanem, hogy mi van az ember szívében és milyen akaraterővel rendelkezik. A emléktábla avatón Dezső László, a gimnáziumi osztálytárs, az EKE korábbi országos elnöke elmondta, hogy 25 hónap telt el azóta, hogy Kandcsendzöngán nyoma veszett Erőss Zsoltnak, akitől bátorságot tanulhatunk, életéből hitet meríthetünk. Az emléktáblát Erőss Zsolt édeasnya és az iskolaigazgató leplezték le.
Fotó: www.szeretlekmagyarorszag.hu