Már Florea is az Azomures ellen nyilatkozik
Lépjenek fel határozottan a légszennyezéssel kapcsolatban – ezt kérte a marosvásárhelyi polgármester a Környezetőrségtől. Dorin Florea városvezető mai sajtótájékoztatóján kérdésünkre azt nyilatkozta az Azomaros vegyikombináttal kapcsolatban, hogy azt is kérte a Környezetőrségtől, tegye nyilvánossá a szennyezési diagrammot, annak idején még a kolozsvári Környezetőrség közbelépését is kérte, és tudni véli, hogy egy ottani szakembert ezért felelősségre is vontak.
Dorin Florea szerint a kombinát olyan védettséget élvez, amely az ő kompetenciáját meghaladja – mondta. A polgármester azt állítja, hogy beszélt a kombinát vezetőségével, annak sajtószóvívőjével, mindenki kedves volt, és igazat adott neki, de szerintük semmit sem lehet tenni. Mit gondolnak miért ígérték a korszerű szűrőberendezések felszerelését 2016 végére, amikor lejár az Európai Unió által megszabott határidő – tette fel a kérdést a városvezető. Szerinte azért nem lépnek fel a légszennyezés csökkentése érdekében a hatóságok, mert a határidő lejárta előtt ismét eladják a vállalatot. A szakemberek azzal érvelnek, hogy a légáramlatok a felelősek, hogy főként nyáron leszáll a füst a városra. Télen, mikor mínusz 20 fok alá süllyed a hőmérséklet, a gázszolgáltatás függvényében lecsökkenti a kombinát a termelést – mondta a polgármester, majd hozzátette: nyáron is csökkenteni lehetne a termelést, amikor fennáll a légszennyezés veszélye. Az országban nincs még egy ilyen mértékben szennyező kombinát, mint a marosvásárhelyi – vélekedett Dorin Florea.