Értelmetlennek tartják a görög népszavazást
A Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója szerint a görög kormány által kiírt népszavazásnak jogilag nincs értelme. Christine Lagarde a BBC televíziónak adott, ma hajnalban sugárzott nyilatkozatában kifejtette: a Görögországnak összeállított európai pénzügyi segélyprogram június 30-án lejár, így a jövő hét végi referendum jogi értelemben olyan javaslatokról és pénzügyi mechanizmusokról szólna, amelyek akkor már nem lesznek érvényben. Christine Lagarde kiemelte a pénzzel Görögország az egész nemzetközi közösségnek tartozik, beleértve olyan országokat is, amelyeknek életszínvonala jóval elmarad Görögországétól. Hozzátette: nagyon reméli, hogy Athén teljesíti ezt a törlesztési kötelezettségét. Ha mégsem, Görögország ugyan továbbra is a valutaalap tagja marad, változatlanul képviselteti magát az igazgatótanácsban, és jogosult lenne technikai jellegű segítségre, nem lesz azonban hozzáférése újabb finanszírozásokhoz mindaddig, amíg a szervezettel szembeni törlesztési hátralékát fel nem számolja – mondta a BBC-interjúban Christine Lagarde.