Felolvasómaratonnal ünnepelnek Marosvásárhelyen
24 órás felolvasómaratonnal ünneplik a magyar kultúra napját Marosvásárhelyen. A rendezvény újdonságaként idén óráról órára kerekasztal beszélgetések lesznek Marosvásárhely közéleti és kulturális téren tevékenykedő személyiségeivel.
Az érdeklődők megismerhetik kedvenc művészeiket, akik megosztják gondolataikat munkásságukról, életútjuk fontos pontjairól. A meghívottak között szerepel többek között: Kovács András Ferenc, Markó Béla, Spielmann Mihály, Török Viola, Kovács Levente, Makkai Kinga, Láng Zsolt, Dimény Lóránt, B. Fülöp Erzsébet és Biluska Annamária. A beszélgetések és a felolvasómaraton helyszíne a Rózsák tere 52. szám alatti kávézó. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház is külön programmal készül erre a napra, a Tompa Miklós Társulat Szávai Géza Akit átvisznek a hegyen című drámájának erdélyi ősbemutatójával ünnepli a magyar kultúra napját. Az este 8 órakor kezdődő rendezvényen részt vesz a szerző, az előadást beszélgetés követi.
KÖZLEMÉNY