Hivatalba lépett Klaus Iohannis
Hivatalba lépett Klaus Iohannis. A Keresztény Liberális Párt színeiben megválasztott elnök a parlament két házának együttes ülésén letette délben a hivatali esküt, majd a Cotroceni-i Palotában ünnepélyesen átvette mandátumát Traian Băsescu-tól.
Minden erejével a román nép szellemi és anyagi felemelkedését, az alkotmány és az ország törvényeinek tiszteletben tartását, a demokrácia, az alapvető állampolgári jogok és szabadság, illetve az ország területi egységének és függetlenségének tiszteletben tartását szolgálja elnöki mandátuma során – mondta a parlamenti eskü szövegében az államfő. Ezt követően tartott ünnepi beszédében úgy fogalmazott: Romániának alapvető változáson kell átmennie, nem maradhat a soha be nem fejezett projektek országa.
Románia számára a korrupció megszüntetése a megoldás, többé nem hozhatunk pillanatnyi érdekek által diktált döntéseket – fogalmazott. Bírálta a politikai osztályt, melynek szerinte meg kell változnia a jövőben, a politikusoknak tisztelniük kell az állampolgárokat – mondta. Egy 25 éves fejezetet zárunk le ma, és kezdünk egy újat – fogalmazott, majd hozzátette: azt szeretné, hogy 5 éves mandátuma végén Romániára egy másik lelkiállapot, társadalmi helyzet, stabilitás, az értékek tiszteletben tartása és a nyugalom legyen jellemző. Bizalommal és türelemmel lehet fenntartható fejlődést elérni, ez nem történik meg egyik napról a másikra vagy önmagától – mondta, majd úgy fogalmazott: hozzá kell fogni a munkához. A fejlődés úgy jön létre, hogy mindenki a maga helyén elvégzi a maga feladatát – magyarázta. Minden román elnöke kíván lenni, erős nemzetet akar – mondta.
Hozzátette: a célkitűzésekről egyeztetni kíván a politikai pártokkal, előrebocsátotta: növelni kell a védelmi minisztérium költségvetését, és bemutatja Románia védelmi stratégiáját – tette hozzá. Létezik nyitottság az alkotmánymódosítás tekintetében – fogalmazott még, majd azt mondta: a külpolitikában folytonosságra és előreláthatóságra van szüksége Bukarestnek. A nagy elvárások nagy eredményeket hozhatnak – mondta még ünnepi beszédében Klaus Iohannis.
MVR/DIGI