Letartóztatnák Markó Attilát, de nincs itthon
Bár beidézték, nem jelent meg ma reggel a Korrupcióellenes Ügyészség székházában Markó Attila, ahol őrizetbe vették volna. A maszol.ro portál a képviselő ügyvédjétől megtudta: Markó Attila jelenleg Budapesten van.
Eugen Iordăchescu ügyvéd elmondta, a képviselőnek reggel tíz órakor kellett volna megjelennie az Ügyészségnél, ahová kihallgatásra idézték be. Kihallgatása után 24 órára őrizetbe vették volna, utána pedig kérték volna előzetes letartóztatását a legfelsőbb bíróságtól. Mivel Markó Attila nem jelent meg, az ügyészség első lépésben előállítási parancsot ad ki a nevére. Ha nem találják a lakóhelyen, elfogatási parancsot adnak ki ellene, és országosan körözik – magyarázta a maszol.ro-nak az ügyvéd.
Hozzátette: annak ellenére, hogy a két ország között kiadatási egyezmény van érvényben, korántsem biztos, hogy Budapest kiadja a képviselőt a román hatóságoknak. Minden államnak joga van megvizsgálni, hogy eleget tegyen-e a más országokból érkező kiadatási kéréseknek – mondta az ügyvéd.
Mint ismert, a Képviselőház tegnap hozzájárulását adta a politikus előzetes letartóztatásához. Ezt az ügyészség kezdeményezésére kérte az igazságügyi miniszter, mert Markó Attila az Alina Bica volt főügyész nevéhez kapcsolódó korrupciós ügy egyik gyanúsítottja.
MVR/MASZOL