Lemondott tisztségéről Alina Bica
Lemondott a Szervezett Bűnözés- és Terrorelhárító Főosztálynál betöltött tisztségéről Alina Bica, miután tegnap 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték.
A volt főügyészt azzal gyanúsítják, hogy az Országos Tulajdon-visszaszolgáltatási Ügynökség keretében működő Központi Kárpótlási Bizottság tagjaként 2011-ben hatalmas túlbecsült összegű kárpótlást hagytak jóvá egy bukaresti ingatlan tulajdonosának és közel 62 millió eurós kárt okoztak az államnak.
Az ügyészség közleménye szerint a testület tagjai tudatosan szemet hunytak a csalás fölött és a telek reális értékének több mint háromszorosát, közel 90 millió eurós kárpótlást ítéltek meg. Alina Bica mellett három másik személyt is őrizetbe vettek ebben az ügyben. A Legfelső Bíróság döntése nem végleges.
MVR/DIGI24