MAGYARPÉTERFALVA – Fehér megye (II. rész)
A település Gyulafehérvártól északkeletre, a Kis-Küküllő mellett, Küküllővártól délnyugatra, Búzásbocsárd, Küküllőiklód és Csufud közt fekvő település. Magyarpéterfalva nevét 1318-ban említette először oklevél. 1332-ben már egyházas hely volt. A pápai tizedjegyzék feljegyzései szerint papja ekkor 20 dénár pápai tizedet fizetett. A falu egy magyar sziget Fehér megyében. Ha végig vonulunk a településen rendezett porták, szép gazdaságok tárulnak a szemünk elé. A házakon érződik a nyugati hatás, mivel a munkanélküliség határon túlra üldözi a magyarpéterfalviakat is. Akik maradtak a zöldségtermesztésből, virágtermesztésből és a gazdálkodásból probálnak megélni. De van, aki a közeli Balázsfalvára ingázik. A központban egy szép iskolában tanulnak a gyerekek, bár számuk egyre inkább csökken. Csak remélni lehet, hogy valami csoda folytán változik a helyzet a közeljövőben.
A június 29-i műsorban Balázs Mária Magda tanítónő, Vinczellér Olga tanítónő, Bartha Enikő óvónő, Szabó Mihály vállalkozó, Bandi Miklós (73), Balázs Ferenc zöldségtermesztő, Bok Júlia tanárnő, a Hanga tánccsoport vezetője, Balázs Ágota Éva (13) és Makkai Dénes református lelkész vallomásai alapján kapunk képet a hajdani és a jelenlegi településről. Összeállításunk második részét sugározzuk.
Műsorunk a 2013 április 28-i műsor ismétlése!