Végre egy jó hír autópályaügyben

Az Európai Unió kohéziós alapjából 264 millió eurót hagyott jóvá a Marosvásárhely-Iaşi autópálya Marosvásárhelyt Marosugrával és Aranyosgyéressel összekötő szakaszának támogatására.

A terv szerint az összegből megépítenék a négysávos, 51 kilométer 8 méter hosszú Marosvásárhely – Aranyosgyéres szakaszt, valamint egy másik, közel 5 kilométeres szakaszt Marosvásárhely mellett. A munkálatokat 2019 októberéig fejezik be. A határidő kapcsán Winkler Gyula Európai parlamenti képviselő úgy véli, hogy a fontos infrastrukturális beruházások esetében hiányzik az a kapacitás, amellyel nagyobb mértékű projekteket meg tudnánk valósítani az országban.

„Ennek a csökkentett kapacitásnak több oka is van, a cégek nincsenek felkészülve, a pályázatok elbírálása körül mindig fellebbezések és apró érdekháborúk várhatók, ezek pedig nyilván meghosszabbítják a kiírások elbírálásának és az előkészítési folyamtok hosszát.”

Mindezek mellett nagyon súlyos munkaerőhiány van Romániában. Több millió ember külföldön dolgozik Európa valamely országában, ami pedig súlyosan visszahat a romániai munkaerőpiac helyzetére. „Mindezek mellett fontos az, hogy megtörtént ennek az összegnek a megítélése.”

Arra a kérdésre, hogy vajon ki tudja e használni Románia az Európai Uniós finanszírozásokat a képviselő azt a választ adta rádiónknak, hogy az országban, a politikai légkör a gazdaságra illetve a fejlesztés politikára is kihat, a politikai légkör azonban nagyon feszült és nagyon instabil.

„De nem a pénz elköltése a cél. A cél a modernizáció, a cél az, hogy autópályát építsünk, hogy vasutat korszerűsítsünk, hogy a kommunikációs infrastruktúrát fejlesszük és csatlakoztassuk fel Romániát, Erdélyt az Európai Unióhoz. A pénz csak eszköze eme cél megvalósításának.” Winkler Gyula Európai parlamenti képviselőt Rózsa Sára kérdezte.

  • Kulcsszavak
  • Nincsenek kulcszsavak.

Hagyj üzenetet
A * jelölt mezők kitöltése kötelező*

Adatforgalom / Forgalmi jelentés

Most adásban

JÓ REGGELT ERDÉLY!

Live Video

Partnereink