Változik a WizzAir járatok menetrendje

Téli menetrend szerint fognak járni október 27-től a WizzAir Marosvásárhely – Budapest járatai, ami azt jelenti, hogy a jelenlegi csütörtöki és vasárnapi járatok pénteken és hétfőn fognak közlekedni – tudtuk meg a Marosvásárhelyi Transilvania Nemzetközi Repülőtér igazgatójától, Peti Andrástól, aki elmondta, hogy egyelőre nem terveznek újabb célállomásokat vagy a meglévő járatok gyakoriságának a növelését. Többek között az is kiderült, hogy a belföldi, bukaresti járat iránt mutatkozik a legnagyobb érdeklődés, aminek azonban ebben az évben még nem tudnak eleget tenni.

Kérdésünkre, Peti András elmondta, hogy a felújított légikikötő pozitív növekedést generált úgy a gazdaságban, mint a turizmusban, illetve a júliusban felmért utasforgalom is sokakat meghökkentett, ugyanis ebben a hónapban az összes európai repülőtér közül a marosvásárhelyi repülőtér könyvelte el a legnagyobb utasforgalmi növekedést.

Forrás: Marosvásárhelyi Rádió/Magyari Izabella
  • Kulcsszavak
  • Nincsenek kulcszsavak.

Hagyj üzenetet
A * jelölt mezők kitöltése kötelező*

Adatforgalom / Forgalmi jelentés

Most adásban

Live Video

Partnereink