Tüntetésre szólítanak a magyar politikai alakulatok

Az RMDSZ, az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt is közleményben kérte ma szimpatizánsait, hogy vegyenek részt azon a szerda délutáni marosvásárhelyi tiltakozó megmozduláson, amelyet a Római Katolikus Státus Alapítvány hirdetett a megszűnés határára juttatott Római Katolikus Gimnázium védelmében.

Az RMDSZ által kiadott közlemény szerint egy éven keresztül csúfot űztek a szülőkből, semmibe vették a diákok jövőjét, végveszélybe sodorták az iskolát. Helyi szinten minden próbálkozást elgáncsoltak. A diákok jövője a tanügyminiszter kezében van. Mint írták nyomást kell gyakorolni a minisztériumra, hogy biztosítsa az iskola működését.

A Magyar Polgári Párt elnöke Biró Zsolt szerint nemet kell mondani a jog köntösbe bújtatott intézkedések kitervelőinek. Az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke Szilágyi Zsolt által jegyzett közlemény arra kér minden civil és politikai szereplőt, hogy közösen helyezzék nyomás alá Románia kormányát. A közlemény szerint mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a marosvásárhelyi iskola ügye megoldódjon, és a felekezeti oktatáshoz való jog se sérüljön. A tiltakozásra szerdán délután hat órától kerül sor a marosvásárhelyi prefektúra előtt.

Forrás: Maszol/Agerpres
  • Kulcsszavak
  • Nincsenek kulcszsavak.

Hagyj üzenetet
A * jelölt mezők kitöltése kötelező*

Adatforgalom / Forgalmi jelentés

Most adásban

TOP 30

Live Video

Partnereink