Többnyelvű honlap fogja segíteni a Mária út zarándokait

Többnyelvű honlap fogja segíteni a zarándokokat a Mária út utolsó 100 kilométerén.

A mai sajtótájékoztatón a résztvevők bemutatták azt a négynyelvű, folyamatosan frissülő és bővülő honlapot, amely biztos fogódzó az útra készülőknek és az úton lévőknek egyaránt. Ugyanakkor ismertették azt a tanúsítványt is, amelyet majd azok kapnak, akik az utolsó száz kilométert gyalog teszik meg. Az út nem csak gyalog, hanem kerékpárral, lóháton is teljesíthető, ezek útvonalai elérhetők a honlapon, ahol megtalálható a szálláshelyek, zarándokfogadók listája mellett minden egyéb fontos információ is.

Mint korábban hírt adtunk róla, Böjte Csaba ferences szerzetes, a dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője is csatlakozik a Mária út utolsó 100 kilométerének gyalogos megtételéhez a pünkösdöt megelőző napokban. Önkéntesnek, zarándoknak jelentkezni a 100km.mariaut.ro honlapon lehet.

  • Kulcsszavak
  • Nincsenek kulcszsavak.

Hagyj üzenetet
A * jelölt mezők kitöltése kötelező*

Adatforgalom / Forgalmi jelentés

Most adásban

Live Video

Partnereink