Szöllősi Mátyás olvassa fel verseit

„Mikor megnyílik a nagy feketeség, mint az űr,

méterenként lesz egyre hűvösebb. Itt még Isten

leheletét is érzed, ami sós. A nyugatról hozott tákolmány

halad befelé, míg a felmart vasrudakba kapaszkodva

nagyjából négytucatnyi ember zötykölődik

egy más világ felé. Az első turnus a tiéd…” (Purgatórium,1.)

Szöllősi Mátyás 1984 -ben született Budapesten. Egyetemi tanulmányait a Károli Gáspár Református Egyetemen végezte 2004 és 2010 között. Írásait, illetve fotóit többek között a 2000, az Alföld, az Élet és Irodalom, a Jelenkor, a Kortárs, a Mozgó világ, a Múlt-Kor, a Látó, a Parnasszus, a PHOO, a Tiszatáj, az Újnautilus és a Vigilia közölte.

2005 óta publikál. 2010-ben jelent meg Aktív kórterem című kötete, 2011-ben Állapotok – negyvenöt töredék című könyve. Első prózai munkája az Európa Könyvkiadó gondozásában megjelent Váltóáram című elbeszéléskötet, mellyel 2017-ben elnyerte a legjobb első prózakötetnek járó Margó-díjat. Hétszer szerepelt a Magvető Könyvkiadó által évente megjelentetett Szép versek című antológiában. Két drámája a Pécsi Országos Színházi Találkozó keretein belül megrendezésre kerülő Nyílt Fórumon is szerepelt (2010, 2011), illetve Lassan, visszatartva című drámája felolvasószínházi formában a Nemzeti Színházban is bemutatásra került 2014-ben. 2008 és 2014 között rendszeresen közölt kritikákat legfőképp kortárs szerzők műveiről, illetve komolyzenei koncertekről. Szerkesztőként dolgozott több szépirodalmi és kulturális folyóiratnál. Fotóriporterként is dolgozik, a Budapest Katalógus szerkesztője, valamint számos egyéni portré- és dokumentarista sorozat készítője.

A verseket rádióra alkalmazta Tompa Enikő.

Műszaki munkatárs ifjabb Kacsó Tibor.

Zenei illusztráció Beethoven – Piano sonata n°21 op.53 “Waldstein” – Annie Fischer, 2.tétel és Schubert – 4 Impromptus, D. 899 / Op. 90 (Maria João Pires).

  • Kulcsszavak
  • Nincsenek kulcszsavak.

Hagyj üzenetet
A * jelölt mezők kitöltése kötelező*

Adatforgalom / Forgalmi jelentés

Most adásban

NAPRAKÉSZ

Live Video

Partnereink