Székely zászló nélkül maradt Csíkszereda városháza

A csíkszeredai polgármesteri hivatal egy jogerős bírósági ítélet nyomán kénytelen volt eltávolíttatni a székely zászlót és a város zászlót a városháza homlokzatáról.

Füleki Zoltán alpolgármester elmondta a jelképek eltávolításáért a székelyföldi románok érdekvédelmi szervezeteként fellépő Méltóságért Európában Polgári Egyesület indított pert, melyben a Marosvásárhelyi Táblabíróság 2016 decemberében hozott a város számára kedvezőtlen jogerős ítéletet.

Hozzátette: a városháza homlokzatáról eltávolított zászlókat követni fogja a Városháza felirat is, amely szintén egy jogerősen megnyert per következtében nem maradhat a helyén. A harmadik elveszített per a Városi Művelődési Ház közelében elhelyezett rúdra felvont székely és városzászlókra vonatkozik, ezeket is le fogják venni. Füleki Zoltán úgy nyilatkozott, hogy az eltávolított jelképek ügyében is olyan kreatív megoldást keresnek, mint amilyent a polgármesteri hivatal tanácstermében alkalmaztak. Ott zászlók helyett reklámpannókon állították ki a levetetett jelképeket.

Forrás: MTI
  • Kulcsszavak
  • Nincsenek kulcszsavak.

Hagyj üzenetet
A * jelölt mezők kitöltése kötelező*

Adatforgalom / Forgalmi jelentés

Most adásban

Live Video

Partnereink