Összegzik a károkat az ár levonulása után

Súlyosak az áradás és esők utáni károk Maros megyében. 23 személyt kilakoltattak, 3 ház összeomlott, további hármat pedig az összeomlás veszélye fenyeget, több tucat háztartás időszakosan villanyáram nélkül maradt, több pincét elárasztott a víz – ezt mutatja az elmúlt két nap esőzéseinek összesített mérlege megyénkben. A legsúlyosabb helyzet Apoldon alakult ki, illetve Dicsőszentmártonra esett a legnagyobb mennyiségű csapadék.

A térségben a folyók, patakok vízszintje visszahúzódott, zajlik a helyreállítás, az élet visszatér a normális kerékvágásba – nyilatkozta megkeresésünkre Lucian Goga prefektus, aki elmondta: Apoldon 23 személyt kellett kilakoltatni, ott az esőzések nyomán bekövetkezett földcsuszamlás miatt 3 ház összeomlott, további 3 pedig összeomolhat, illetve 3 háztartásban nem sikerült visszaállítani a villanyáram szolgáltatást. A hatóságok megtették a szükséges intézkedéseket, a veszélyes térséget elszigetelték, folyamatos szolgálatot teljesítenek a csendőrök, illetve a helyi hatóságok hétfőn-kedden döntenek arról, mivel tudnak hosszabb távon segíteni a bajba jutottakon, addig is a kilakoltatott személyeket az apoldi polgármesteri hivatal ideiglenesen elszállásolta, illetve élelmet biztosít számukra.

MVR

  • Kulcsszavak
  • Nincsenek kulcszsavak.

Hagyj üzenetet
A * jelölt mezők kitöltése kötelező*

Adatforgalom / Forgalmi jelentés

Most adásban

NAPRAKÉSZ

Live Video

Partnereink