Online petíciót kezdeményezett a Magyar Szülők Szövetsége

Online petíciót kezdeményezett a Magyar Szülők Szövetsége a román nyelv oktatását szabályozó kormányrendelet visszavonásáért.

A szervezet Facebook-oldalán közzétett felhívás szerint a céljuk az, hogy szeptember 16-ig 50 ezer aláírás gyűjtsenek össze, ezzel is nyomást gyakorolva az oktatási minisztériumra. Arra kérik a magyar szülőket, hogy írják alá és osszák meg a felhívást, hogy minél több személyhez eljusson. Érvelésük szerint a rendelet kidolgozásánál nem jártak el törvényesen, mivel előzőleg nem konzultáltak az érintett felekkel. Ma reggelig már közel 1500 személy írta alá a petíciót.

Amint arról több alkalommal is beszámoltunk, a kormány mindenféle szakmai egyeztetés nélkül, tíz nappal a tanévkezdés előtt rendelettel módosította a tanügyi törvényt, mely immár a tanítók helyett román nyelv és irodalom szakos szaktanárokra bízza a kisebbségi elemi iskolák román nyelvoktatását. Valentin Popa tanügyminiszter tegnap Csíkszentdomokoson szóban próbált finomítani a rendeleten. Azt mondtam, az nem tiltja meg azt, hogy a tanítók is taníthassák a román nyelvet, csupán a prioritáslista változott, amelynek értelmében ez nem lesz az ő kizárólagos feladatuk.

Csíky Csengele a Magyar Szülők Szövetségének elnöke nyilatkozott rádiónknak:

Forrás: Transindex/Marosvásárhelyi Rádió
  • Kulcsszavak
  • Nincsenek kulcszsavak.

Hagyj üzenetet
A * jelölt mezők kitöltése kötelező*

Adatforgalom / Forgalmi jelentés

Most adásban

Live Video

Partnereink