Nem valószínű, hogy megtörténik az államfő leváltása

Nincs olyan kezdeményezés a parlamentben, hogy az államelnököt felfüggesztenék – nyilatkozta Kelemen Hunor RMDSZ elnök, aki szerint teljes stratégiai, taktikai érzékhiányról tanúskodna az, ha valaki az államelnök felfüggesztését akarná főként úgy, hogy az megalapozatlan.

Tetszik, vagy nem tetszik, az államelnököt 2014 – ben nagyon sok szavazattal megválasztották, neki 5 éves a mandátuma, tehát ő képviseli azt a hatalmi ágat, amely az alkotmány szerint az államelnöké. Másrészt a PSD megnyerte a választást 2016 – ban. Ők meg a végrehajtó hatalomnak azt az ágát képviselik most, ami a kormány és a parlamenti többség. Most ennek a két intézménynek kellene megegyezésre jutni, mert szét fogják verni még azt is, ami még működik ebben az országban” – mondta Kelemen Hunor Szövetségi elnök.

Székely Ervin politikai elemző szerint az, hogy Klaus Iohannis az alkotmánybíróságnak a határozatát több, mint 10 napja nem tartja be, olyan helyzetet eredményezett, amelyben a kormánypártokat szinte kötelezi az államfő felfüggesztésére. Én azt hiszem, bár a politikában jósolni nem szerencsés, hogy a kormánypártok akkor fognak ehhez az eszközhöz folyamodni, amikor már minden más eszköz kimerült. Egyrészt most nem érdekük kiélezni a politikai helyzetet, másrészt pedig, perverz módon nekik ez a helyzet jó is. Választási szempontból mindenképp – mondta az elemző.

Riporter, Magyari Izabella

  • Kulcsszavak
  • Nincsenek kulcszsavak.

Hagyj üzenetet
A * jelölt mezők kitöltése kötelező*

Adatforgalom / Forgalmi jelentés

Most adásban

JÓ REGGELT, ERDÉLY!

Live Video

Partnereink