Nem ismerik el idegenforgalmi úticélnak Székelyföldet

Nem ismeri el idegenforgalmi úticélnak Székelyföldet a Román Idegenforgalmi Hatóság. Erről levélben értesítette a hatóság a Székelyföld Desztináció Menedzsment Klasztert.

A Krónika című napilap mai cikke szerint a székelyföldi klaszter megkeresésére adott válaszában a hatóság elnöke, Anca Pavel-Nedea közölte: nem véleményezheti, és nem is írhatja felül azt a bírósági döntést, amely miatt nem sikerült a székelyföldi turisztikai egyesületet bejegyeztetni. A bíróság azt kifogásolta, hogy az egyesület a romániai közigazgatásban nem létező Székelyföld turizmusát kívánja szolgálni.

A Székelyföld Desztináció Menedzsment Klaszter elnöke, Albert Zoltán az MTI-nek elmondta: a levélváltásra olyan körülmények között került sor, amikor – nyugati mintára – az ország turisztikai reklámját a létező úticélok szerint szeretnék kialakítani. Mint ismert, februárban a marosvásárhelyi táblabíróság jogerősen elutasította a Pro Turismo Terrae Siculorum szövetség bejegyzését, arra hivatkozva, hogy a szövetség olyan térség turizmusának a népszerűsítésére alakult, amely három különböző megye településeit tömöríti “kizárólag etnikai alapon”.

Forrás: MTI
  • Kulcsszavak
  • Nincsenek kulcszsavak.

Hagyj üzenetet
A * jelölt mezők kitöltése kötelező*

Adatforgalom / Forgalmi jelentés

Most adásban

FRAPPÁNS

Live Video

Partnereink