Megvonhatják a kormányfő politikai támogatását

Ma délután 4 órára sürgősségi jelleggel összehívták a Szociáldemokrata Párt Országos Végrehajtó Bizottságát Liviu Dragnea pártelnök kérésére, miután Cătălin Rădulescu képviselő tanácskozást sürgetett Mihai Tudose kormányfő politikai támogatásának megvonására.

A párt megyei alakulatai és az alakulat vezetői tegnap megannyi politikai üzenetet közvetítettek, melyek vagy a Tudose-kabinet megtartása mellett, vagy a párt jelenlegi vezetőségének fenntartása mellett érveltek. Egyes helyi vezetők azonban azt mondják, csupán a kommunikációs gondok keltették azt a benyomást, hogy különböző táborokra bomlott volna fel az alakulat. Újságírói kérdésre Liviu Dragnea pártelnök azt válaszolta, ő reméli még, hogy Mihai Tudose miniszterelnök maradhat.

Közben a kormányzati tevékenység elemzésére készül a Nemzeti Liberális Párt is, mely ma mutatja be következtetéseit: A Szociáldemokrata Párt kormányzásának fekete könyve címmel. A liberálisok szerint az újabb politikai válság arról tanúskodik, hogy a szociáldemokraták képtelenek a kormányzásra, Ludovic Orban pártelnök előrehozott választásokat sürget. Bejelentette azt is, hogy pártja célkitűzései között szerepel a következő parlamenti ülésszakra Liviu Dragnea képviselőházi elnök leváltása.

  • Kulcsszavak
  • Nincsenek kulcszsavak.

Hagyj üzenetet
A * jelölt mezők kitöltése kötelező*

Adatforgalom / Forgalmi jelentés

Most adásban

DÉLELŐTTI RÁDIÓÚJSÁG

Live Video

Partnereink